Háromszáz lóerős konnektoros hibridet kapott a Peugeot

2019.09.02.

Két villanymotort pakoltak a 200 lóerős benzinmotorja mellé, így lett tényleg sportos a Peugeot új sporthibridje, a 3008 GT Hybrid4. Fullra töltve az első száz kilométeren még így is elmegy 1,3 literrel a crossover.

Felpörögni látszik a hibridesítés az Európában érdekelt gyártóknál. Vészesen közeleg a határidő, ahonnan minden gramm szén-dioxidot aranyáron mérnek majd, a büntetések ellen pedig a tisztán villanyosokon túl a hibrid és a plug-in hibrid is jó megoldás lehet. A napokban a Tarracoból mutatott be egy konnektorosat a Seat, most pedig a Peugeot tett be egy ilyet a kínálatába. Nem is gyengét. A 200 lóerős benzines kapott egy 110 lóerős villanymotort a nyolcfokozatú automata váltóba, valamint egy 112 lőerőst a hátsó tengelyre. A max rendszerteljesítmény így 300 lóerős a 3008 GT Hybrid4-ben, a 0-100-as sprint pedig megvan 5,9 másodperc alatt.

A villanymotorokat egy 13,2 kWh-s akkumulátor hajtja, amit a hátsó ülések alá pakoltak. Ha ezek fullon vannak, tisztán villannyal el tud menni 59 kilométert WLTP-mérés szerint, így pedig az első száz kilométerén 1,3 literes az átlagfogyasztása. Ehhez persze az kell, hogy az ügyfelek ne csak a zöld rendszám miatt vegyék, hanem tényleg töltögessék otthon. 32 amperes, 7,4 kW-os fali (otthoni) töltővel amúgy 1 óra 45 perc kell neki teljesen lemerült akksiknál. 

A Peugeot nem áll meg a GT Hybrid4-nél. Hamarosan lesz egy észszerűbb konnektoros is a 3008-hoz. Ott nem viszik el majd el ennyire a lóerők az energiát: annak a benzinese 180 lovas lesz és kihagyják belőle a 112 lovas hátsó villanymotort.

Forrás: Totalcar

 

vissza

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.

Bővebben